Saját erőnkből képtelenek vagyunk megtenni azt amit Jézus kér tőlünk, így volt ezzel a gazdag ifjú is, ezért kellett volna továbbra is Jézus közelében maradnia, hogy az ő jelenlétében töltött…
2012. október 30., kedd 00:00

Váradi Norbert: Isten hite bennünk

A mostani korszaknak a központi üzenete a hit. Ezt a hitet nem mi gerjesztjük magunkban, sőt erre nem is vagyunk képesek, mert a valódi hit, Isten igéjének a hallásából származik…
Mennyei Atyánk a mennyeiek minden szellemi áldásával megáldott minket a Krisztusban, aki pedig a jövendő javak főpapja (Efézus 1,3 Zsidó 9,11). Ahhoz, hogy ezeket a szellemi javakat át tudjuk venni,…
„Ha te tudod, hogy igaz vagy és hogy Isten és te egyek vagytok, akkor amiért eddig küzdöttél, azért többé nem kell küzdened. Amikor valaki nem tudja, hogy igaz, pedig újjászületett,…
2012. október 06., szombat 00:00

Creflo Dollar: Megigazulás

„Isten valóságos és szinte minden amire nézve hiszünk Istenben, már befejeződött. Szinte minden amiért imádkozol, már befejeződött. A prosperitásod egy befejezett munka. A gyógyulásod egy befejezett munka… A helyzet az,…
2012. október 06., szombat 00:00

Nochta Pál: Alázat

Ez egy rövid, 18 perces igehirdetés, amely az Aratás Gyülekezetében hangzott el. Témája, a János 4,46-54 közötti igeszakasz, amely egy királyi tisztviselő fiának a meggyógyításáról szól. Ez a rövid prédikáció…
2012. szeptember 06., csütörtök 00:00

Nochta Pál: Megszentelődés

Az újjászületésünk után elindultunk a megszentelődés útján, az által, hogy odaszántuk magunkat Istennek és az ő tanítványaiként kezdünk élni ezen a Földön. Ugyanakkor a megszentelődésünket nem az odaszánásunk eredményezi, hanem…
2012. augusztus 27., hétfő 00:00

Nochta Pál: Az Úrnak szolgálunk

Ez a tanítás lényegében folytatása a 2012 július 6-dikán elhangzott, Misszió az újszövetségben című tanításnak. A folytatásban arról hallhatunk, hogy Isten minden gyermekét felkente valamilyen szolgálat elvégzésére, csak azt kell…
2012. augusztus 02., csütörtök 00:00

Nochta Pál: Misszió az újszövetségben

„És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében,…
Ez a tanítás arról szól, hogy miként növekszik és terjed szét Isten királysága először bennünk, aztán a környezetünkben. „Más példázatot is mondott nekik: „Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet…
2012. július 04., szerda 00:00

Nochta Pál: Jön a Szent Szellem!

A Szent Szellem ígérete szerint az utolsó időkben különösen megnő a jelentősége annak, hogy egy keresztény hogyan készül fel Isten jelenlétének küszöbön álló és egyben végső nagy megjelenésére. Ennek a…
2012. június 30., szombat 00:00

Bill Winston: A házasságról

„Ma, a természetfeletti szemszögéből fogunk megnézni egy másik irányt. Akarom, hogy figyeljetek, mert amit mondani fogok, az igazság! Ahogy már mondtam, gyakran megesik, hogy Isten gyermekei bent vannak a királyságban,…
Az eklézsiában egy sajátos progresszív tényezőt látunk, ún. szellemi elaléltságot. Ennek következményeként Isten királyságának nagy horderejű faktora ködben marad, és sokaknál értékesebbnek tűnik a megrekedt vallás vagy a jelenvaló világkorszak…
Jézus Krisztus beszédeinek élére Isten királyságának alaptörvénye: a "Hegyi Beszéd" került. A Hegyi Beszédet olvasva, egyre többen rádöbbennek annak nem is sejtett kincseire. Bár tudjuk, hogy Krisztus misztériuma messze meghaladja…
2012. június 08., péntek 00:00

Weigert József: Atyák

„Isten szeretete az, amely olyan módon van jelen az életemben és a te életedben, hogy a sikerek és a kudarcok nem a legmeghatározóbbak kell hogy legyenek az életünkben. A legmeghatározóbb…
2012. június 08., péntek 00:00

Weigert József: Kövek a kútban

A gyülekezeten belül és a családon belül is vannak olyan dolgaink, amelyeket meg szeretnénk változtatni, de ez magunktól nem megy. Kell hogy jöjjön a Szent Szellem, mert még az imádságot,…
2012. május 29., kedd 00:00

Nochta Pál: Belépés a láthatatlanba

Az egyház jelenében új korszak jött el. Isten megrázza egyházát az egész Földön, hogy külön válassza bennünk a szent dolgokat a közönségesektől, a mennyei dolgokat a hústesti természet dolgaitól. Elindult…
A tanítás témája: miként jön létre a menny és az emberi szellem közötti együttműködés, hogyan tudnak progresszív változást létrehozni a menyből származó szellemi javak, áldások... A tanítás témája: miként jön…
2012. április 26., csütörtök 00:00

Nochta Pál: A futás

Isten mindannyiunk számára kijelölt egy pályát, amelyet be kell futnunk itt a Földön. Nem szabad a többi keresztényhez hasonlítgatnunk magunkat, hiszen Isten mindegyikünknek más-más feladatot adott, mindenkinek a saját pályáját…
Isten igéje mindent szétválaszt bennünk, például szétválasztja a lelkünket a szellemünktől. Az újjászületés után Isten munkája, belülről, a szellemünkből hat kifelé a lelkünkre és a testünkre, valamint az egész külső…