Elemek megjelenítése címkék szerint: N

vasárnap, 10 június 2007 00:00

Nochta Pál: Isten érett szolgái

El kell döntenünk, hogy a világot, vagy Isten szolgáljuk, az igazi, vagy a hamis egyházhoz akarunk-e tartozni. Ezek a kérdések minden esetben az életvitelünk alapján dőlnek el. Az igehirdető többek között ezekről is beszél, egy időnként meglehetősen jó hangulatú prédikációban.

csütörtök, 25 július 2013 00:00

Nochta Pál: Igyál új bort 1. rész

Meg kell értenie minden hívőnek, hogy már nem a 90-es évek korszakában vagyunk, ez egy más korszak, egy új korszak, amelyben új és friss kijelentésekre van szükségünk Istentől, hogy ebben a jelenlegi korszakunkban is győztesek legyünk. Innunk kell tehát az új borból, amely Isten friss kijelentése a belső emberünk számára, hogy győzni tudjunk.

Ez a tanítás 2013 jűlius 21-dikén hangzott el Recsken.

szerda, 07 március 2012 00:00

Nochta Pál: Hústest vagy szellem

Az 1Mózes 13-ban Ábrahám és Lót külön válásáról olvashatunk. Ebben a történetben Ábrahám jelképezi a szellemi embert, aki nem a fizikai szemeinek a látása és a saját kívánságai szerint él, hanem Isten ígéreteire tekint és minden áldást az Úrtól vár, ezzel szemben Lót pedig a saját istentelen vágyaik szerint élő, bukott keresztényeknek a jelképe. Ebben a prédikációban arról hallhatunk, hogy mi a különbség a hústesti és a szellemi élet közt, mit eredményez az istentelenség és mit eredményez Krisztus követése. Ez az igehirdetés 2012 március 4-dikén hangzott el a soproni baptista gyülekezetben.

vasárnap, 14 október 2012 00:00

Nochta Pál: Hogyan tudunk szellemi javakat átvenni?

Mennyei Atyánk a mennyeiek minden szellemi áldásával megáldott minket a Krisztusban, aki pedig a jövendő javak főpapja (Efézus 1,3 Zsidó 9,11). Ahhoz, hogy ezeket a szellemi javakat át tudjuk venni, a főpaphoz vagyis Krisztushoz kell mennünk. A János 4,46-54-ben olvasható történetből a Szent Szellem megmutatja nekünk azt a módot, ahogy Krisztushoz járulhatunk és átvehetjük tőle ezeket a számunkra elkészített javakat. Fontos azonban, hogy ezt a tanítást ne módszerként alkalmazzuk, hanem arra figyeljünk, hogy mi az amit ebből a Szent Szellem számunkra akar hangsúlyossá tenni. „Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk; a szükség idején segítséget kapjunk.” (Zsidó 4,16)

Ez a tanítás 2012 október 7-én hangzott el a soproni baptista gyülekezetben.

hétfő, 03 június 2013 00:00

Nochta Pál: Hogyan tudunk szellemben uralkodni?

Isten amikor megteremtette az embert, azt akarta, hogy az ember uralkodjon az egész Földön úgy, hogy ez az uralom az Éden kertből terjedjen szét és így kiszoruljon az Ördög a Földről. Ádám és Éva azonban már a kertben bűnbe esett, így az ember elveszítette az Istentől kapott pozícióját. Jézus viszont vissza szerezte ezt számunkra a megváltás művén keresztül, amikor pedig újjászülettünk, akkor szellemben felültetett minket a Mennyekbe, ezért őáltala képesek vagyunk uralkodni a bűn fölött, már ebben az életben. Ez a prédikáció arról szól, hogy miként tud kiterjedni ez az uralkodás és miként tudjuk Isten ereje által teljes mértékben kiszorítani az Ördögöt az életünkből.

Ez az igehirdetés 2013 június 1-én hangzott el Budapesten, az Aratás Gyülekezetben.

Microsoft PowerPoint-bemutató
szerda, 28 november 2012 00:00

Nochta Pál: Hogyan találkoztam Istennel?

Elhangzott 2012 november 24-dikén Budapesten, az Aratás Gyülekezetében.

A Lukács. 3,21-22; 4,1 és 4,14-15. versek alapján Jézus életéből is azt láthatjuk meg, hogy különbség van a Szent Szellemmel való betöltekezés, valamint a Szent Szellem erejével való felruháztatás között. E két esemény között valaminek történnie kell az életünkben ahhoz, hogy természetfeletti erőt kapjunk a szolgálathoz. Ez a tanítás Budapesten, a Forrás Baptista gyülekezetben hangzott el.

Akár milyen élményeket is élünk át Istennel, önmagában az átélt élmények nem tudnak minket megtartani Krisztusban. Egyedül Isten igéje képes bennünket a hitben megtartani és megváltoztatni a jellemünket. Amikor újjászülettünk, mindannyian ugyanazt a hitet kaptuk Istentől, viszont az, hogy az újjászületés után a hitünk mekkora lesz, attól is függ, hogy az életünkben letett alapra mit építünk rá. A hitet nem mi találtuk ki, nem mi gerjesztettük magunkban, hanem Istentől kaptuk. Hogyan tudunk a már eddig megkapott hithez még többet gyűjteni? Erről is hallhatunk ebben az igehirdetésben, amely 2013 március 3-án hangzott el a soproni baptista gyülekezetben.

csütörtök, 07 február 2013 00:00

Nochta Pál: Hit által 3. rész

Igehely: Ruth 1,1-17 A legtragikusabb élethelyzetből is van helyre állás azok számára, akik nem a saját erejükből akarnak élni, hanem teljes mértékben rátámaszkodnak Istenre. Ugyanakkor az életünkben lévő megpróbáltatások mindig letesztelnek bennünket, hogy vajon tényleg hitben vagyunk e vagy ezt csak a szavainkkal állítjuk. Ha valóban az Úr tanítványai vagyunk, akkor figyelembe kell vennünk azt a tényt, hogy az életünk eseményeit nem lehet mindig megérteni az emberi logika mentén, mert a mennyei világ mindenben különbözik e jelenlegi korszaktól, viszont ha mindvégig hűségesek maradunk Krisztushoz, akkor még a számunkra legrosszabbnak tűnő helyzetekből is nagy áldást nyerhetünk.

Ez az igehirdetés 2013 Február 3-dikán hangzott el a soproni baptista gyülekezetben.

kedd, 08 január 2013 00:00

Nochta Pál: Hit által 2. rész

Isten számára a legfontosabb, hogy belül a lelkünkben elváltozzunk az ő fiának ábrázatára, ezért ha kell, minden eszközt be fog vetni az életünkben, hogy Krisztust kimunkálja a jellemünkben. Isten arra tanít minket, hogy különbség van a hit és az elbizakodottság között, sőt, még a hit és az optimizmus közt is különbség van, hiszen az optimizmus gyakran illúzióra, hamis reménységre épül, míg ezzel szemben a valódi hit Isten szavának meghallásából jön létre. Táplálnunk kell az Istentől kapott hitet az által, hogy tanulmányozzuk az Írásokat, imádkozunk és megtesszük azt amit az Úr kér tőlünk.

Ez a tanítás 2013 Január 6-dikán hangzott el a soproni baptista gyülekezetben.