Nyomtatás
szombat, 09 november 2013 00:00

Nochta Pál: Királyok és papok birodalma – 3. rész Az igazi imádók

2Mózes 19,1-13 Istennek már Izraellel is az volt a terve, hogy papok birodalmává váljon, többek között ezért hívta jelenlétébe Izrael fiait, de ők folyamatosan távolodtak az Úrtól, míg végül teljes engedetlenségbe kerültek, így csak a következő generáció tudott bemenni az ígéret földjére. Izrael fiai közül csak nagyon kevesen értették meg Isten akaratát, mint ahogy az újszövetségi népből is mindig csak egy maradék akar papsággá válni és örökölni az ígéreteket. Mózes kitűnő példája a Krisztust szemlélő papságnak vagyis az igazi imádóknak, akik szellemben és valóságban imádják az Atyát, nekünk is ilyenné kell válnunk, hogy ellen tábora legyünk a megtévesztés alatt lévő látható egyháznak, amelyet elhagyott Isten dicsősége. „És fölemelék a Kérubok szárnyaikat s a kerekek mellettök, és Izráel Istenének dicsősége rajtok felül vala. És felszálla az Úrnak dicsősége a város közepéből, és álla a hegyre, mely a várostól keletre van.” (Ezékiel 11,22-23)

Megjelent: 2349 alkalommal