Nyomtatás
hétfő, 29 április 2013 00:00

Nochta Pál: Te is hős lehetsz

Isten azt akarja, hogy az ő gyermekei hősök legyenek, de nem a világ szemében, hanem a mennyei angyalok előtt. A világnak nem azonos a hősökről való elképzelése Istenével, ezért aztán a hívő ember számára nagy a kísértés, hogy beleszeressen ebbe a jelenlegi világrendszerbe. Sámsonnak a Bírák 16-ban olvasható története által arra akar bennünket megtanítani a Szent Szellem, hogy ha elbuktunk és beleszerettünk a világba, akkor hogyan tudunk helyre állni ebből az állapotból, hogy az életünk végén valóban hősök lehessünk.

Ez az igehirdetés 2013 április 27-én hangzott el a mezőkövesdi Teljes Evangéliumi gyülekezet istentiszteletén.

Megjelent: 2523 alkalommal