Nyomtatás
péntek, 10 július 2015 00:00

Doma Zsolt: Gyomlálás az elmében

Az újjászületés után a hívő embernek el kell kezdenie megújítania az elméjét vagyis átalakítania a gondolkodását Isten igéje által. Az újjászületés élményének átélése után is marad még bőven az ember lelkében helytelen gondolat, aggódás, félelem, kételkedés, stb, ezek helyére Isten igéjét kell ültetni a szívünkbe. Ezt úgy tudjuk megtenni, hogy mindig arra figyelünk amit Isten mond nekünk az igéjén keresztül, azon gondolkodunk, azzal imádkozunk és azt valljuk meg minden helyzetben.

Ez az igehirdetés 2006-ban hangzott el a nyíregyházi szabad keresztény gyülekezetben.

Megjelent: 2305 alkalommal