Nyomtatás
kedd, 12 december 2017 15:54

Nochta Pál: Van még remény – Cél az örökkévalóság

Dátum: 2017 december 9. Helyszín: Aratás Gyülekezet

Isten nem változik, ezért rá minden korszak szentjei bizton számíthattak. Így van ez velünk is, akik valóban egy nagyon nehéz korszakban élünk, de Isten minket sem fog magunkra hagyni soha. Bár illúziót nem szabad táplálnunk a jövővel kapcsolatban, mert ha ez a mostani nemzedék meg nem tér, akkor Isten előbb-utóbb mindenképpen meg fogja ítélni azt a sok gonoszságot ami naponta történik ezen a Földön, Viszont ami Isten igéjében kijelentetett számunkra, azt bátran megragadhatjuk és abból reménységet meríthetünk. Isten a Babilonba deportált júdaiaknak is csodálatos ígéretet adott, pedig ők fogságban voltak, akkor hogyne biztosítaná számunkra is ezt az ígéretet?!

„Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok. Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. Ha kerestek majd, megtaláltok engem, ha teljes szívből kutattok utánam.” (Jeremiás 29,11-13 Református új fordítás)

Megjelent: 2141 alkalommal