Nyomtatás
kedd, 21 augusztus 2018 03:30

Watchman Nee: IMA – SZOLGÁLAT

Tegyük fel pl., hogy egyedül vagy egy szobában, amelyben asztal, néhány szék, padló és mennyezet van. Mindezek a tárgyak egyáltalán nem korlátozzák cselekvésedet. Nos: Isten mindenható, mindent megtehet. Ha a földön csak élettelen dolgok volnának, illetve szellem nélkül valók, Isten korlátlanul megtehetné, amit akar. Egy napon azonban megteremti az embert. Az ember egészen más jellegű teremtmény, mint egy kő vagy fadarab. Az ember nem olyan, mint az asztal vagy a szék. Ezek nem állhatnak ellen Isten akaratának, ha ide vagy oda óhajtaná tenni azokat. Az embernek azonban szabad akarata van. Maga dönthet, kíván-e Istenre hallgatni, vagy sem, mert Isten nem olyannak teremtette, hogy kénytelen legyen hallgatni Rá.

document word

 

Watchman Nee: IMA – SZOLGÁLAT

document pdf

 

Watchman Nee: IMA – SZOLGÁLAT

Megjelent: 2710 alkalommal