Nyomtatás
hétfő, 27 augusztus 2012 00:00

Nochta Pál: Az Úrnak szolgálunk

Ez a tanítás lényegében folytatása a 2012 július 6-dikán elhangzott, Misszió az újszövetségben című tanításnak. A folytatásban arról hallhatunk, hogy Isten minden gyermekét felkente valamilyen szolgálat elvégzésére, csak azt kell megtudnia külön-külön minden egyes hívőnek, hogy neki milyen feladatot szánt az Úr a gyülekezetben, valamint Isten királyságában, ez utóbbi már tágabb meghatározás mint a gyülekezet fogalma, hiszen ebbe már beletartozik az élet minden területe. „Az Úrnak Szelleme van énrajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az Evangéliumot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat, Hogy hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét.” (Lukács 4,18-19)

Ez a tanítás 2012 augusztus 5-dikén hangzott el a soproni baptista gyülekezetben.

Megjelent: 2483 alkalommal