Nyomtatás
kedd, 18 február 2014 00:00

Nochta Pál: Vissza a jövőbe 5. rész – Uralkodni az időn

Isten már az idők létezése előtt megígérte az örök élet reménységét, melyet az igehirdetésen keresztül nyilatkoztat ki a számunkra most, ebben az időben is, amiben élünk. Ezért fel kell ismernünk Isten hozzánk szóló aktuális szavát, mi közben hallgatjuk az igehirdetést vagy a Bibliát olvassuk. Ha pedig ma, amikor halljuk az Úr szavát, nem keményítjük meg a szívünket, hanem folyamatosan a láthatatlanokra nézünk, akkor bemegyünk az Úr szombatjába, a nyugalomba. Képessé válunk arra is, hogy uralmat vegyünk a belső időérzékelésünk fölött, így a hosszan tartó nyomorúság, pillanatnyi könnyű szenvedéssé változik át, ennek következtében a bennünk lakó Krisztus által képesek leszünk uralkodni az időn is.

Ez az igehirdetés 2014 február 15-én hangzott el Budapesten az Aratás Gyülekezetben.

Megjelent: 2545 alkalommal