Nyomtatás
kedd, 24 január 2017 18:14

Nochta Pál: Küzdjetek a hitért!

Dátum: 2017. január 21. Helyszín: Aratás Gyülekezet

Ha az újjászületés után a hívő ember elméje (szellemi felfogó képessége) nem újul meg, akkor bizonyos idő elteltével el is veszítheti a hitét, ez azt jelenti, hogy nem tud már bízni Istenben. Az ilyen embernek újra fel kell építenie az Istennel való kapcsolatát és Isten igéje alapján tudatosítania kell magában azt a tényt, hogy Isten szereti őt, hiszen az ő irántunk való szeretete megnyilvánult Jézus Krisztusban. Más részt pedig azért is küzdenünk kell, hogy a hitünket el ne veszítsük, ehhez folyamatosan Isten jelenlétében kell élnünk.

„Szeretteim, minthogy megvan bennem minden serénység arra, hogy a nekünk közös megmenekülésről írjak nektek, kényszert éreztem az írásra, hogy bátorítsalak

titeket, hogy még tovább küzdjetek a szenteknek egyszer átadott hitért.”

„Ti azonban, szeretteim, építsétek rá magatokat a ti igen szent hitetekre. Szent Szellemben imádkozva

őrizzétek meg magatokat Isten szeretetében, és várjátok Urunknak, a Krisztus Jézusnak könyörületét az örök élet elnyerésére.” (Júdás 3 és 20-21 Csia fordítás)

 

Megjelent: 2119 alkalommal