Nyomtatás
vasárnap, 15 szeptember 2013 00:00

C. H. Spurgeon: A két házépítő és házaik

„Most továbbiakban a Mester példázatához fordulunk, s megkérlek, figyeljétek meg mindenek előtt A KÉT HÁZÉPÍTŐT. Úgy a bölcs, mint a bolond ember ugyanabba a munkába állt bele, s mindketten, látszólag, ugyanazt a tervet valósították meg: mert mindketten házépítésbe fogtak, mindketten haladtak a munkában, s mindketten be is fejezték az építést. A köztük levő hasonlóság nagyon feltűnő. Mindketten megértették, mennyire szükséges hajlékot, menedéket készíteni, ahová menekülhessenek az ömlő záporeső elől. Egyformán kívántak oltalmat találni az árvíz s a szélvihar elől. Mindketten egyformán belátták, hogy előnyös és jó házban lakni… S a hasonlóság nem ér ezzel véget, mert a két építő egyformán elszánt és határozott volt is, hogy megnyerje, elérje azt, amire szükségük van – a házat; s határozottságuk nem csak szavakban állt, hanem tettekben is, mert mindketten ráadták magukat az építésre, elkezdték az építést. – Hasonlóképpen történik mi közöttünk is most: sokan, ha rájöttek, hogy Krisztust meg kell nyerjék, úgy bírni akarják Őt; s ha létezik üdvösség és örök élet, úgy meg akarják azt találni. Nagyon buzgók, rendkívül buzgók ebben, s noha egyesek közülük kudarcot fognak vallani, mások meg sikerrel fognak járni.”
 
Megjelent: 3508 alkalommal