Nyomtatás
hétfő, 18 május 2015 00:00

David Wilkerson: Feltárul az Új Szövetség (Hogyan akarja megszabadítani egyházát Isten a bűn hatalmától az utolsó időkben?

JÉZUS KRISZTUS MAI TESTÉNEK mérhetetlenül nagy szüksége van arra, hogy újra feltáruljon előtte Isten új szövetsége. Azért van erre szükségünk, mert nemzedékünk az erőteljes démoni csábítások korában él. Jézus figyelmeztetett, hogy eljön majd ez az idő – az a korszak, amikor a Sátán megpróbálja becsapni még Isten választottait is. Láthatjuk, amint napjainkban beteljesednek Jézus szavai; az emberiségnek olyan hatalmas kísértésáradattal kell szembenéznie, mint egyetlen korábbi nemzedéknek sem. Úgy látszik, hogy a gonosz átvette az irányítást a média nagy része fölött. Kevesebb, mint nyolcvan évvel ezelőtt nem volt még TV, Internet, videó. Még nem voltak szennyezettek a levegő hullámai. Ma azonban az atmoszféra telítve van erkölcstelenséggel, mert a műholdak a világon mindenfelé pornográfiát sugároznak. A technika, amelynek célja életünk megjobbítása volt, szélesre tárta a kaput a gonosz előtt. A társadalomra soha nem látott vadsággal zúdulnak rá a különféle kísértések.

Megjelent: 2370 alkalommal