Elemek megjelenítése címkék szerint: F

Az 1Korintus 14,1-6 alapján azt látjuk, hogy a Szent Szellem karizmáinak, kegyelmi megnyilvánulásainak, azok közül is leginkább a prófétálásnak, ma is működnie kellene gyülekezeteinkben. Sajnos ez a legtöbb gyülekezetről nem mondható el, mert még az újjászületett hívők közül is sokan testiesek, nem kívánják a szellemieket. A Szent Szellem jelenlétét és ajándékait csak ott lehet megtapasztalni, ahol kívánják a szellemieket és szomjaznak Isten után.

 

hétfő, 16 szeptember 2019 05:15

Id. Frank Sándor: Ezékiás király

Ez az igehirdetés körülbelül az 1990-es években hangzott el. Az igehirdetés arról szól, hogy Ezékiás király élete és az akkori időszak, miben hasonlít a mi életünkre és a mostani korszakra, amelyben élünk, továbbá, Isten mit üzen ma számunkra Ezékiás király életén keresztül.

 

Ebben az előadásban három fontos kérdésről is hallhatunk. A Biblia keletkezésének körülményeiről is ihletettségéről, arról, hogy miként foghatjuk fel és érthetjük meg a Biblia szavait és arról is, hogy aki még nem tért meg, az milyen módon győződhet meg Isten létezéséről, hogyan ismerheti meg Istent.

 

hétfő, 13 szeptember 2010 00:00

Fodor Máté bizonyságtétele

Fodor Máté (Fodor Benjámin 13 éves fiának) bizonyságtétele a soproni Bárka Baptista Gyülekezetben.

hétfő, 13 szeptember 2010 00:00

Fodor Benjámin bizonyságtétele

Fodor Benjámin bizonyságtétele, amely a soproni Bárka Baptista Gyülekezetben hangzott el.