Elemek megjelenítése címkék szerint: N

hétfő, 03 augusztus 2020 04:24

Nochta Pál: Ne hunyd le a szemed!

20200801

Odáig talán még könnyen eljuthatunk, hogy valóban éhezni és szomjazni kezdünk az igazságosságra. Isten erre válaszként elkezd táplálni bennünket önmagával, de ezen a ponton egyben komoly nehézségek is támadnak. Az ördög ugyanis azzal próbálkozik, hogy az istenkeresésünkben akadályozzon meg és végső soron elgáncsoljon minket. Isten felnyitja a szemünket a mennyei valóságra, de a földi életünk körülményei és a gonoszság működésének tapasztalása által azt hazudja nekünk, hogy amit látunk, az nem is olyan értékes vagy nem is igaz. Így csábította el Bálámot pénzzel, így akarta teljesen elbizonytalanítani Izrael népét az egyiptomi fáraó keményszívűsége által és így akarja elérni azt, hogy mi is levegyük tekintetünket a láthatatlanokról, hogy végső soron vakká váljunk a mennyei dolgokra. Ezért, ne hunyd be a szemed!

 

 

 

csütörtök, 09 július 2020 17:23

Nochta Pál: Bibliaiskola

Ezek a hanganyagok 2018-ban készültek Budapesten, az Aratás Gyülekezet irodájában. A sorozat sokáig csak belső használatra volt elérhető, de most nyilvánosan is közre adjuk.

A sorozat a következő tanításokat tartalmazza:

1. Az újjászületés.

2. A világ.

3. Isten igéje.

4. Az imádkozás.

5. Az emberi szív „és az utolsó idők jellemzői.

„És amit tőlem hallottál sok tanú előtt, azokat add át megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek.” (2Timóteus 2,2)

 

1.

2.

3.

4.

5.

nochta pal 202006

csütörtök, 18 június 2020 07:01

Nochta Pál: Bábel tornya 2. rész

Ez az igehirdetés 2020 június 14-dikén hangzott el Nagylókon.

„Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. Amikor útnak indultak keletről, Sineár földjén egy völgyre találtak, és ott letelepedtek. Azt mondták egymásnak: Gyertek, vessünk téglát, és égessük ki jól! És a tégla lett az építőkövük, a földi szurok pedig a habarcsuk. Azután ezt mondták: Gyertek, építsünk magunknak várost és tornyot, amelynek teteje az égig érjen; és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész föld színén. Az ÚR pedig leszállt, hogy lássa azt a várost és tornyot, amelyet az emberek építettek. Akkor ezt mondta az ÚR: Most még egy nép ez, és mindnyájuknak egy a nyelve. De ez csak a kezdete annak, amit tenni akarnak. És most semmi sem gátolja őket, hogy véghezvigyék mindazt, amit elterveznek. Menjünk csak le és zavarjuk ott össze a nyelvüket, hogy ne értsék egymás nyelvét!

Így szélesztette szét őket onnan az ÚR az egész föld színére, és abbahagyták a város építését.

Ezért nevezték azt Bábelnek, mert ott zavarta össze az ÚR az egész föld nyelvét, és onnan szélesztette szét őket az ÚR az egész föld színére.” (1Mózes 11,1-9)

 

nochta pal 202006

csütörtök, 18 június 2020 06:54

Nochta Pál: Bábel tornya 1. rész

Ez az igehirdetés 2020 június 14-dikén hangzott el Sárszentmiklóson.

„Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. Amikor útnak indultak keletről, Sineár földjén egy völgyre találtak, és ott letelepedtek. Azt mondták egymásnak: Gyertek, vessünk téglát, és égessük ki jól! És a tégla lett az építőkövük, a földi szurok pedig a habarcsuk.

Azután ezt mondták: Gyertek, építsünk magunknak várost és tornyot, amelynek teteje az égig érjen; és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész föld színén. Az ÚR pedig leszállt, hogy lássa azt a várost és tornyot, amelyet az emberek építettek.

Akkor ezt mondta az ÚR: Most még egy nép ez, és mindnyájuknak egy a nyelve. De ez csak a kezdete annak, amit tenni akarnak. És most semmi sem gátolja őket, hogy véghezvigyék mindazt, amit elterveznek. Menjünk csak le és zavarjuk ott össze a nyelvüket, hogy ne értsék egymás nyelvét!

Így szélesztette szét őket onnan az ÚR az egész föld színére, és abbahagyták a város építését.

Ezért nevezték azt Bábelnek, mert ott zavarta össze az ÚR az egész föld nyelvét, és onnan szélesztette szét őket az ÚR az egész föld színére.” (1Mózes 11,1-9)

 

nochta pal 202006

szerda, 20 május 2020 04:25

Nochta Pál: Házépítés

Ez az igehirdetés a soproni Bárka Baptista Gyülekezet online istentiszteletén hangzott el 2020 május 17-dikén. Alapige: 1Korintus 3,10-15 „Az Istentől nekem adott kegyelem szerint, mint bölcs építőmester, alapot vetettem, de más épít rá. Vigyázzon azonban mindenki, hogyan épít rá.

Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus.

Azt pedig, hogy ki mit épít erre az alapra: aranyat, ezüstöt, drágakövet, fát, szénát, szalmát;

az a nap fogja világossá tenni, mivel tűzben jelenik meg, és akkor mindenkinek a munkája nyilvánvalóvá lesz; és hogy kinek mit ér a munkája, azt a tűz fogja kipróbálni.

Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmat fog kapni;

de ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga megmenekül ugyan, de úgy, mint aki tűzön ment át.”

 

péntek, 24 április 2020 04:51

Nochta Pál: Alázat 2. rész

Témánkat most az imádkozás szempontjából közelítjük meg. Az imádkozás nem csak az Istenbe vetett bizalmunkat, hanem az alázatunkat is kifejezi, hiszen az imádkozással valójában azt is elismerjük, hogy egyedül tőle függünk. Megalázzuk magunkat Isten előtt az által, hogy hittel elé járulunk és egyedül tőle várjuk a jutalmazást. Még ezen a területen is fejlődnünk kell, mert túl sokat élünk kifelé és túl keveset élünk befelé, pedig a legnemesebb szolgálat az, amit Isten felé végzünk, mert bár ezt senki nem látja, de ennek jutalma nem marad el.

Igehelyek: Jakab 4,6-7 Máté 6,5-8 Zsidókhoz 11,6

 

csütörtök, 09 április 2020 05:34

Nochta Pál: Alázat 1. rész

Heródes, aki Galilea tartomány fejedelme volt, sajnos jól példázza azt, hogy végső soron mi történhet azzal az emberrel, aki nem alázza meg magát Isten igéje előtt. Heródes személyes igehirdetést hallhatott Bemerítő Jánostól, de még sem engedelmeskedett a hallott igének, ezért ennek tragikus következményei lettek, sajnos rövid távon még János számára is. Ennek a történetnek, e mostani helyzetre nézve is komoly aktualitása van az egyház számára, mert a gyülekezetbe járók többsége, valójában nem alázta meg magát Isten igéje előtt, jól mutatja ezt a látható egyház mostani állapota is, amelyet ez a jelenlegi válság sokkal inkább felszínre hozott, mint eddig bár mikor az elmúlt évtizedek során.

 

hétfő, 02 március 2020 04:58

Nochta Pál - A bor elfogyott

 2020. 02.29 Aratás gyülekezete

Krisztus feltámadása után a keresztények életében a Szent Szellemmel való új típusú megtapasztalás jelentett csak változást és átalakulást. Nevezhetjük, ezt az un. újbor kiáradásának is. A kereszténység születésétől fogva karizmatikus volt, ez állt az egyház robbanásszerű fejlődésének hátterében. Az 1990-es évek prédikációit világszerte a szellemi ajándékok, csodák, látomások, próféciák és más Istentől való megnyilvánulások kísérték. Ez a folyamat egy ideig úgy tűnt, hogy megállíthatatlanul zajlik. Mára több értelemben is újkorba lépett az egyház. Csak azok a szentek számíthatnak tartós isteni befolyásra, akik felismerik, hogy Jézus új borával kapcsolatos semlegesség kora lejárt. A kereszténység ebben a versenyben jelenleg világméretekben vesztésre áll. Ha az egyház nem vezeti az embereket Isten jelenlétének erejébe, elkerülhetetlen, hogy a kor hívői valamely hamis kereszténységtől egy idegen ideológia hatása alá kerüljenek. A felekezetek és mozgalmak, amelyek mostanra közömbössé váltak az un. friss és újbor által közvetített megtapasztalás iránt, egyre taszítóbbak lesznek nemcsak a külvilág, de saját tagjaik többsége előtt is. A friss bor elutasítása mostanra nem jelent spirituális zavart egyes felekezetekben. A kor divatos transzcendens irányzatainak befolyása alá került a legtöbb 1990-es évekbeli ébredési mozgalom. Ez tükröződik a szellemi zűrzavar és a hedonizmus modern elemeit vegyítő egyházak népszerűségében.

 

hétfő, 27 január 2020 20:29

Nochta Pál: A család és az egyház kapcsolata

 Aratás gyülekezete 2020 01.25

Amíg az Istentől elfordult ember várost és tornyot épít magának, (1Mózes 11,5-8) addig az Isten embere hit által engedelmeskedik az Úr szavának, ill. hite által várja a mennyei várost, amelyet nem ő, hanem Isten épített. Ennek a felépített mennyei városnak a mintáját nekünk is fel kell építenünk családunkban. Ábrahámi minta alapján Isten ígéreteibe vetett hit és a mennyei városra való várakozás által tovább öröklődik a szellemi áldás generációról-generációra (Zsidókhoz 11,8-10). Ez a tovább örökítés úgy valósul meg, hogy családunkban nem engedjük meg, hogy az Antikrisztus szelleme megszüntesse a Mindennapi áldozatot, vagyis az imaéletet (Dániel 11,31-32). Oltárt építünk otthonunkban a kitartó könyörgés és az Ige szeretete, tisztelete által (Lukács 1,5-13 5Mózes 6,6-9). Látjuk tehát, hogy Krisztus teste és a család egymástól nem elválasztható, hiszen az egyház a családban is jelen van és a családok is tagokként elhelyeztettek Krisztus testében, ezért a házastársunkkal és a gyermekeinkkel való kapcsolatunkban nem az érzelmeink legmeghatározóbbak, hanem az Úrhoz való viszonyulásunk.

 

vasárnap, 29 december 2019 07:59

Nochta Pál: Látni a Mennyet

Sárbogárd, 2019 december 26.

„Ezek után láttam: íme, nagy sokaság volt ott, amelyet megszámlálni senki sem tudott, minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből; a trónus előtt és a Bárány előtt álltak fehér ruhába öltözve, kezükben pedig pálmaágak,

és hatalmas hangon kiáltottak: „Az üdvösség a mi Istenünké, aki a trónuson ül, és a Bárányé!”

Az angyalok mind ott álltak a trónus, a vének és a négy élőlény körül, arcra borultak a trónus előtt, és imádták Istent

eképpen: „Ámen! Az áldás, a dicsőség és a bölcsesség, a hálaadás és a tisztesség, a hatalom és az erő a mi Istenünké örökkön-örökké. Ámen.”

Ekkor megszólalt egy a vének közül, és megkérdezte tőlem: „Kik ezek a fehér ruhába öltözöttek, és honnan jöttek?”

Ezt mondtam nekik: „Uram, te tudod”. Mire ő így válaszolt: „Ezek azok, akik a nagy nyomorúságból jöttek, és megmosták ruhájukat, és megfehérítették a Bárány vérében.

Ezért vannak az Isten trónusa előtt, és szolgálják őt éjjel és nappal az ő templomában, és a trónuson ülő velük lakik.

Nem éheznek és nem szomjaznak többé, sem a nap nem tűz rájuk, sem semmi más hőség,

mert a Bárány, aki középen a trónusnál van, legelteti őket, elvezeti őket az élet vizének forrásaihoz, és az Isten letöröl szemükről minden könnyet.”” (Jelenések 7,9-17)