Elemek megjelenítése címkék szerint: N

sajószentpéter2023.05.20Dátum: 2023.05.21 Elhangzott: a BTSz-en

„Meghallotta Jézus, hogy kiközösítették, és amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: „Hiszel te az Emberfiában?” Ő így válaszolt: „Ki az, Uram, hogy higgyek benne?” Jézus így felelt neki: „Látod őt, és aki veled beszél, ő az.” Erre az ember így szólt: „Hiszek, Uram.” És leborulva imádta őt. Jézus pedig ezt mondta: „Én ítéletre jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakká legyenek.” Meghallották ezt azok a farizeusok, akik a közelében voltak, és ezt kérdezték tőle: „Talán mi is vakok vagyunk?” Jézus ezt mondta nekik: „Ha vakok volnátok, nem lenne bűnötök, mivel azonban most azt mondjátok: látunk, megmarad a bűnötök.”” (János 9,35-41)

 

 

 

 

 

 

 

szombat, 10 június 2023 06:27

Nochta Pál: A két hegy

Dunaújváros 2023.06.04Dátum: 2023.06.04 Helyszín: dunaújvárosi bibliai gyülekezet

Ahogy az ószövetségben a zsidó népnek Mózes vezetésével volt lehetősége arra, hogy a sínai hegynél találkozzon az Úr dicsőségével, úgy nekünk is van arra lehetőségünk, hogy a szellemi Sion hegyhez járulva nekünk is találkozásunk legyen Istennel. Sőt, az újszövetség sokkal jobb ígéretekkel köttetett meg mint az előző szövetségek, ezért a mi lehetőségeink sokkal nagyobbak, mint amelyek Mózesnek adattak, a mai egyház azonban mégis messze van Mózes szintjétől. Mózeshez hasonlóan Isten minket is fel akar hívni a hegyre, hogy ott találkozásunk legyen vele és halljuk az ő szavát. Szükségünk van Isten dicsőségére, különben nem fogjuk legyőzni ezt a jelenlegi korszakot.

Igék: 2Mózes 19,16-25 2Mózes 20,18-21 Zsidó 12,18-27 Példabeszédek 8,17-21 Példabeszédek 8,32-36

 

 

 

 

 

 

 

csütörtök, 20 április 2023 03:58

Nochta Pál: A szeretet által munkálkodó hit

szeráf 2023.04.16

Dátum: 2023.04.15 Helyszín: Budapest, Aratás Gyülekezet

A Galata 5,1-6 alapján azt kell mondanunk, hogy semmiféle törvény, módszer, stb, nem képes rajtunk segíteni az élet egyetlen területén sem, mert semmi nem helyettesítheti az Úrral való közösségünket, amelynek nincs alternatívája. Egyedül a szeretet által munkálkodó hit számít Krisztusban. Ez határozta meg Ábrahámnak és a többi prófétának is az Úrral való személyes kapcsolatát, ez volt a döntő tényező az újszövetségi hívők életében is. Ez segítette át a nehézségeken és a szenvedéseken azokat a hithősöket is, akikről a Zsidó 11-ben olvasunk és nekünk is ebben a hitben kell leélnünk a földi életünket, ha nem akarunk elsodródni az Úrtól.

 

 

 

 

 

 

 

csütörtök, 20 április 2023 03:58

Nochta Pál: Győzelmünk fundamentuma a megváltás

szeráf 2023.04.16

Dátum: 2023.04.16 Helyszín: Budapest, Szeráf Gyülekezet

A megváltás Isten csodálatos műve, amelyet értünk hajtott végre Jézus Krisztus által. Annyira csodálatos titok ez, hogy még ma sem értjük igazán, ezért ehhez az igazsághoz is alázattal kell nyúlnunk. A megváltás által bűnbocsánatot, megigazulást, gyógyulást, a Szent Szellem jelenlétét és még megszámlálhatatlan áldást nyertünk. Ez az igehirdetés azt tárgyalja, hogy mit jelent számunkra a megváltásról szóló igazság és hogyan tud ennek az igazságnak a megértése győztes életet eredményezni számunkra. Hogyan tudunk a Szellem által belépni annak a győzelemnek a valóságába, amelyet Jézus megszerzett nekünk a golgotai kereszten? Ez a kérdés a XXI. századi hívő számára is az egyik legfontosabb kérdés kell hogy legyen.

 

 

 

 

 

 

 

csütörtök, 20 április 2023 03:58

Nochta Pál: Jézus és a lator

Nochta2023.04.07

Dátum: 2023.04.07 Helyszín: sárbogárdi evangélikus gyülekezet

Jézus mellé még két gonosztevőt is keresztre feszítettek, ezek közül az egyik néhány órával a halála előtt felismerte, hogy valóban Jézus a messiás, aki teljesen ártatlanul függ a kereszten. Ez az ember megtért és ígéretet kapott Jézustól, hogy hamarosan vele lesz a paradicsomban. Annak ellenére, hogy vele és a másik gonosztevővel együtt, középen Jézus is ott függött a kereszten, a nép vezetői és a katonák gúnyolták, bizonyára borzalmasan nézett ki a korbácsolás és a tövis korona miatt, ez az ember (akinek a nevét nem tudjuk) mégis felismerte benne a messiást és úgy kapott tőle örök életet, hogy valójában már nem maradt ideje akár csak egy jó cselekedettel is bizonyítani a szívében végbe ment hatalmas változást. Ennek a történetnek számunkra is fontos üzenete van, ebből hívőnek és nem hívőnek egyaránt le kellene vonnia a tanulságot.

Igehely: Lukács 23,32-43

 

 

 

 

 

 

 

csütörtök, 20 április 2023 03:58

Nochta Pál: Jézus és Júdás

Nochta2023.04.06

Dátum: 2023.04.06 Helyszín: sárbogárdi evangélikus gyülekezet

A tizenkét tanítvány közül egy ördög volt, ezt Jézus mondta, elolvashatjuk a János Evangélium 6.dik részének végén. Ez Júdás volt, aki valahogy már kezdettől fogva nem tudott igazán beilleszkedni a Jézus követésével együtt járó valódi tanítványságba. Gyakran lopott a közös pénzből. Nem ismerte fel Mária cselekedetének ihletettségét sem (amikor Mária megkente Jézust olajjal). Jézus kezdettől fogva tudta róla, hogy áruló. Vajon mi vezetett el Júdásnál odáig, hogy végül elárulja Jézust? Milyen lélektani folyamatok előzhették meg ezt az árulást? Milyen üzenetet, milyen következtetést vonhatunk le Júdás történetéből ezekben a mostani napokban mi, saját életünkre nézve? Ezt tárgyalja ez az igehirdetés.

Igehely: Máté 26,14-16 Máté 26,47-50 Máté 27,1-5

 

 

 

 

 

 

 

Nochta2023.02.26

Dátum: 2023.02.26 Helyszín: sárbogárdi evangélikus gyülekezet
Ma is fontos kérdés, hogy miként tudjuk megállapítani a régi és az új természet közötti különbséget.
János apostol nagyon világosan definiálja az újjászületett és az újjá nem született ember állapotát. Egyszerű, világosan érthető szavakkal írja le a régi és az új természet közötti, az Isten gyermeke és az ördög gyermeke közötti különbséget. Szavaiból egyértelműen kiderül, hogy a két természet kibékíthetetlen ellentétben van egymással, mivel az Istentől született emberben egyre inkább megjelenik Krisztus természete, viszont azokat akik nem tértek meg Krisztushoz, még mindig az ördög energizálja. A mostani kereszténységben sokan próbálják elmosni ezeket a határokat, hogy ez által is elfogadottabbá tegyék a Krisztusba vetett hitet a világ számára, de ez a kísérletük mindenképpen kudarcba fog fulladni, mert Isten igéjét lehetetlen meghazudtolni.
Alapige: 1János 3,5-10

 

 

 

 

 

 

 

péntek, 03 február 2023 04:17

Nochta Pál: Út a dicsőséghez

Nochta2023.01.29Dátum: 2023.01.29 Helyszín: sárbogárdi evangélikus gyülekezet

Igehely: János 12,20-33

Ahogy a búzaszem is egymaga marad ha nem ültetik el a földbe, ugyan így mi is csak magunkban maradunk, ha nem adjuk át magunkat Istennek, hogy az ő akarata legyen meg, mert csak ebben az esetben lesz gyümölcsöző az életünk. Jézusnak is meg kellett halnia a kereszten ahhoz, hogy a bűneink eltöröltessenek, valamint, hogy feltámadjon a harmadik napon és megdicsőülését követően a Szent Szellem által kitölthesse önmagát azok szívébe, akik őt segítségül hívják bár hol, bár mikor, bár mely helyen. Ez a szenvedés és dicsőség, a halál és feltámadás alapelve. Csak ez az út vezet Isten dicsőségébe. Aki tanítvány, annak ezen az úton kell járnia, hogy Isten terve megvalósuljon az életében.

 

 

 

 

 

 

 

hétfő, 23 január 2023 20:06

Nochta Pál: Mi legyen a víziónk?

nochta aratas 2023.01.21Dátum: 2023.01.21 Helyszín: Budapest, Aratás Gyülekezet

Vízió jelentése, magyarázata: látomás, jelenés, jövőkép, Nem létező, vagy még nem létező dolog elképzelése. Nyilvánvaló, hogy nekünk a víziót a Szent Szellem adja a szívünkbe, olyan dolgokról, amelyeket ha most még nem is látunk, de Istennél a Mennyben már léteznek.

Meg kell értenünk a jelenlegi korszakot.

Ez egy dicsőség nélküli korszak, Isten jelenléte elment a gyülekezetekből világszerte, ezért ma nagyon aktuális az Ezékiel 11,22-23 amelyben arról olvasunk, hogy a bűn miatt kivonult Isten dicsősége Jeruzsálemből. Ehhez az állapothoz az vezetett, hogy az egyház egyre inkább beengedte magába a világ szellemiségét vagyis korrupttá vált. Ezt példázza Éli főpap és fiainak esete is. Sámuel születése viszont azt példázza számunkra, hogy Isten munkája még a legellenségesebb körülmények közt is tovább folytatódik, ezért ebben a korszakban nekünk nem szabad a külső körülményeinkre néznünk, hanem tekintetünket folyamatosan Jézus Krisztuson kell tartanunk, mert ő a hitünknek a kezdője és bevégzője. Ebben a korszakban a víziónk, Isten közelsége. Legyen az a vágyunk és legyen az a víziónk, hogy az Úr jelenléte mindig velünk lesz, Isten egész életünkben ott lesz a sátrunkban!

 

 

 

 

 

 

 

szerda, 09 november 2022 16:50

Nochta Pál: A megfelelő hozzáállás

Nochta2022.11.06

Dátum: 2022.11.06 Helyszín: sárbogárdi Evangélikus Gyülekezet

Jézus azt kérdezi hallgatóságától, hogy ha az ég és a Föld természetes jelenségeiből tudnak következtetni az időjárásra, akkor miért nem ismerik fel a természetfeletti jelekből az aktuális időszakot vagyis a Messiás eljövetelét. Ebből azt tanulhatjuk meg, hogy Istennek minden korszakban van valamilyen aktuális munkája a Földön, amit nekünk fel kell ismernünk. Ahhoz, hogy ne keményedjen meg a szívünk és ne váljunk érzéketlenné Isten munkája iránt, meg kell tanulnunk várakozni, ami  a Szentírásban mindig egy aktív folyamat. Az Úr második eljövetelét is úgy kell várnunk, hogy közben folyamatosan gyakorolnunk kell a Szent Szellemmel való közösséget.