A Márk 10,17-22-ben olvasható történetből kiderül, hogy a gazdag ifjúként elhíresült embert csupán egy valami tartotta távol Isten királyságától, a vagyon szeretete. Ez a történet azt is jelképezi, hogy gyakran…
Akár milyen élményeket is élünk át Istennel, önmagában az átélt élmények nem tudnak minket megtartani Krisztusban. Egyedül Isten igéje képes bennünket a hitben megtartani és megváltoztatni a jellemünket. Amikor újjászülettünk,…
A hívő életnek különböző szintjei vannak. A legmagasabb szint amit itt a Földön el kell érnünk, az nem más, mint a Krisztus olyan mértékű és minőségű megismerése, melynek következtében mi…
„Van valami, ami mindennél jobban megáldott engem a 40 éves szolgálatom alatt, és ez, a kijelentés az Isten kedveltségében való járásról. Megértettem, hogy ha következetesen kijelentem Isten kedveltségét az életem…
„Hagyd Jézusra, hogy megválaszolja a kérdéseket három szóval, amit a világ hírközlői és szakértői nem tudnak megválaszolni millióval. Hagyd rá, hogy megoldja a ma komplex problémáit az igével, amely olyan…
Az Efézus 6-ban azt olvassuk, hogy nekünk nem emberekkel, hanem gonosz szellemi fejedelemségekkel és hatalmasságokkal van tusakodásunk. Ehhez a nagy háborúhoz szükségünk van a hit pajzsára is, amely része annak…
Mindannyiunk életében vannak kihívások, hiszen Isten akarata az, hogy harcok által elfoglaljuk az ígéret földjét. A harcok során le kell győznünk azokat az óriásokat, akik ellenünk jönnek, hogy megakadályozzanak bennünket…
Igehely: Ruth 1,1-17 A legtragikusabb élethelyzetből is van helyre állás azok számára, akik nem a saját erejükből akarnak élni, hanem teljes mértékben rátámaszkodnak Istenre. Ugyanakkor az életünkben lévő megpróbáltatások mindig…
Leonard Ravenhill 1907-től 1994-ig élt. Angol keresztény szerző, akinek a fő témája az ima és az ébredés volt. Leginkább arról volt ismert, hogy kihívás elé állította a modern kori egyházat,…
Isten számára a legfontosabb, hogy belül a lelkünkben elváltozzunk az ő fiának ábrázatára, ezért ha kell, minden eszközt be fog vetni az életünkben, hogy Krisztust kimunkálja a jellemünkben. Isten arra…
Meg kell értenünk, hogy a valódi keresztény életvitel nem a mi munkánk Istenért, hanem Isten munkája bennünk. Nem cselekedetekből, hanem hit által tudunk megfelelni Istennek vagyis hinnünk kell Jézus Krisztus…
Sok keresztény úgy tekint a hitre, mint egy eszközre, amellyel átvehet Istentől és betöltetnek a szükségei. Ez igaz, de van a hitnek egy másik dimenziója, amit gyakran figyelmen kívül hagyunk,…
Salamon király megértést kapott Isten nagyságáról, ezért tudta, hogy ezt a nagyságot semmilyen emberi projekt nem tudja utol érni vagy helyettesíteni. Nincs olyan épület amely befogadhatná Isten nagyságát, sőt, azt…
Minden újjászületett kereszténynek növekednie kell a szellemi életben, különben elkorcsosul. Ebben az igehirdetésben arról hallhatunk, hogy milyen szakaszai vannak a hitben való növekedésnek és mire képes a hívő, a növekedés…
Izsák a szellemi embert, Izmael pedig a hústest szerint élő embert jelképezi. Izmaellel vagyis a hústesti természettel le kell számolnia minden újjászületett kereszténynek, a saját életében. Mit jelent ez és…
A lelkünknek ki kell szakadnia ebből a látható világból ahhoz, hogy az Urat követve részesülhessünk azokból a kincsekből, melyeket Isten számunkra készített. El kell szakadnunk attól, ami elválaszt minket az…
Saját erőnkből képtelenek vagyunk megtenni azt amit Jézus kér tőlünk, így volt ezzel a gazdag ifjú is, ezért kellett volna továbbra is Jézus közelében maradnia, hogy az ő jelenlétében töltött…
A mostani korszaknak a központi üzenete a hit. Ezt a hitet nem mi gerjesztjük magunkban, sőt erre nem is vagyunk képesek, mert a valódi hit, Isten igéjének a hallásából származik…
Mennyei Atyánk a mennyeiek minden szellemi áldásával megáldott minket a Krisztusban, aki pedig a jövendő javak főpapja (Efézus 1,3 Zsidó 9,11). Ahhoz, hogy ezeket a szellemi javakat át tudjuk venni,…