szerda, 22 április 1998 00:00

Harsányi Gáborné: Kérdések és válaszok I.

Mi emberek arra vágyunk, hogy a környezetünkben lévők elfogadjanak, megbecsüljenek és szeressenek minket. Ő alkotott minket úgy, hogy vágyakozzunk az elfogadásra és a szeretetre. Ez eredendően nem rossz, hiszen Isten teremtett így bennünket. A baj csak az, hogy mi az elfogadást és a szeretetet a környezetünktől várjuk, pedig ezt csak Isten képes maradéktalanul megadni számunkra. Mi emberek nem tudunk valódi szeretetet adni egymásnak, ha nincs kapcsolatunk Istennel, aki maga a szeretet, így aztán általában nagy felfordulás látható a kapcsolatainkban. A bűn következtében betegek vagyunk, így képtelenek vagyunk mások szolgálatára és gyógyítására, hiszen mi magunk is gyakran súlyos sebeket hordozunk a lelkünkben. Miként tudunk meggyógyulni és a személyiségünkben egészségessé válni ahhoz, hogy képesek legyünk Isten akarata szerint viszonyulni mindazokhoz, akikkel kapcsolatban vagyunk a mindennapokban (férj, feleség, családtag, barát, stb.)? Erre próbálja megadni a választ ebben a tanítássorozatban Harsányi Gáborné, aki férjével, a Baptista Forrás Gyülekezetben szolgál évek óta.

Megjelent: 3215 alkalommal