vasárnap, 14 október 2012 00:00

Nochta Pál: Hogyan tudunk szellemi javakat átvenni?

Mennyei Atyánk a mennyeiek minden szellemi áldásával megáldott minket a Krisztusban, aki pedig a jövendő javak főpapja (Efézus 1,3 Zsidó 9,11). Ahhoz, hogy ezeket a szellemi javakat át tudjuk venni, a főpaphoz vagyis Krisztushoz kell mennünk. A János 4,46-54-ben olvasható történetből a Szent Szellem megmutatja nekünk azt a módot, ahogy Krisztushoz járulhatunk és átvehetjük tőle ezeket a számunkra elkészített javakat. Fontos azonban, hogy ezt a tanítást ne módszerként alkalmazzuk, hanem arra figyeljünk, hogy mi az amit ebből a Szent Szellem számunkra akar hangsúlyossá tenni. „Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk; a szükség idején segítséget kapjunk.” (Zsidó 4,16)

Ez a tanítás 2012 október 7-én hangzott el a soproni baptista gyülekezetben.

Megjelent: 2480 alkalommal