Amikor az áldásról vagy annak növekedéséről van szó, legtöbb esetben az tapasztalható, hogy a hívő ember azt mondja: Nincs szükségem az áldás növekedésére. Azt gondolják, hogy ez alázatos attitűd, pedig nem az. Ez tudatlanságból és önzésből jön! Nem ébrednek a tudatára annak, hogy ezzel igazából azt mondják: nekem az a fontos, hogy a saját szükségeim be legyenek töltve. Kérhetnének Istentől többet is, amelyből megtarthatnának bizonyos részt amely elég lenne hiányuk betöltésére, a többit viszont szétosztanák a szükségben élők között, ez a lehetőség azonban fel sem vetődik bennük. Úgy tűnik, hogy Magyarországon ez a rossz beidegződés, a negyven évig tartó szocializmus következménye.