hétfő, 09 augusztus 2021 04:14

Nochta Pál: Én az Úr vagyok a te gyógyítód

nochta aratas

Dátum: 2021.08.07 Helyszín: Budapest, Aratás Gyülekezet

Fontos, hogy ne csak a betegségből való gyógyulásra fókuszáljunk, mert Isten az egész személyiségünk számára gyógyulást készített, Jézus Krisztus engesztelő áldozata által. A 2Mózes 15,22-27 szerint Isten ígéretet tett Izraelnek, hogy ha a nép hallgat rá és az ő akaratát cselekszi, akkor az Úr nem fogja rájuk engedni az egyiptomi betegségeket. Itt Isten gyógyítóként, egészen pontosan orvosként jelenti ki magát a nép számára. A Zsoltár 105,37 is erről tesz bizonyságot. Ez az ígéret, életünk minden területére vonatkozik. A gyógyulás átvételének egyik isteni alapelvét a 4Mózes 21,6-9-ben találjuk meg. Ahogy az izraelieknek fel kellett nézniük a Mózes által póznára tett rézkígyóra, úgy nekünk is fel kell tekintenünk Jézus Krisztusra, amikor a személyiségünk valamelyik területén gyógyulásra van szükségünk.

 

 

 

Megjelent: 1921 alkalommal