csütörtök, 28 október 2021 18:57

Nochta Pál: A hit 2. rész – emberi vagy isteni megoldás –

nochta aratas

Dátum: 2021 október 23 Helyszín: Budapest, Aratás Gyülekezet

„A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, a nem látott dolgokról való meggyőződés, és azoknak bizonyítéka.” mondja Isten igéje a Zsidó 11,1-ben. Fontos tudni azonban azt, hogy a valódi hit, mindig Krisztus beszédéből származik. Mindenkiben aki újjászületett, Isten hite van, mégis felvetődik az a kérdés, hogy miért tapasztalnak meg sokan az újjászületésük után az életükben olyan tragédiákat, sorscsapásokat, amelyek elkerülhetőek lennének. Az elkerülhető tragédiáknak vagy nehézségeknek az az oka, hogy sok keresztény amikor próbába kerül, nem várja meg, míg Isten kijelenti az általa elkészített megoldást. Sokan próbálkoznak emberi megoldásokkal, amikor nehéz helyzetbe vagy valamilyen komolyabb szükségbe kerülnek. Izsák, Mária és József, valamint Zakariás és Erzsébet példájából is megtanulhatjuk, hogy csak azon van Isten áldása, amit ő kezdeményez az életünkben. Ezzel kapcsolatban az Ezékiel 14,1-10 is arra figyelmeztet bennünket, hogy ha a szívünkben bálványimádók vagyunk, nem fogunk kijelentést kapni Istentől.

 

 

 

Megjelent: 123 alkalommal