szombat, 22 augusztus 2015 00:00

Abonyi Sándor: Az utolsó idők

Az utolsó időkkel kapcsolatban sok - időnként egymásnak és az igének is ellentmondó - írás és tanítás lát napvilágot, amik néha túlfeszített módon ingerlik és téves (időnként a világ végét prófétáló szolgálók által) meggondolatlan, elhamarkodott cselekedetekre ösztönzik Isten népét. Mivel rész szerint van bennünk az ismeret és Isten nem jelent ki mindent egy embernek, ezért a különböző részigazságok egymás mellé rakásával, és az ige mérlegén nem megálló részek kiszűrésével juthatunk közelebb a teljes igazsághoz. Néhány részigazsággal szeretnék én is hozzájárulni ehhez az utolsó idők dolgait kutató vizsgálódáshoz, amiben hiszem, hogy Isten vezetett az ige jobb megértésében és néhány kijelentéssel is gazdagított ezekkel kapcsolatban. Ez az írás nem lezárt – „kőbe vésett” - írás, hanem egy gondolkozási folyamat része, amiben az Úr elkezdett hónapokkal ezelőtt megmutatni dolgokat és hiszem, hogy a jövőben még további Istentől való gondolatokkal fog kiegészülni és másokat is inspirálni fog a Szent Szellem által újabb kijelentésekre.

Megjelent: 3795 alkalommal