Két típusa van a hívőknek: azok, akik Isten áldását és azok, akik Isten jóváhagyását keresik. A kettő között egy világ a különbség. A Jel. 7:9-14-ben a hívők nagy sokaságáról olvashatunk – olyan nagy, hogy az meg sem számlálható. A bizonyságuk az, hogy az „üdvösségük az Ő Istenüké” (10. vers), akik „megmosták a ruháikat és megfehérítették a Bárány vérében” (14. vers); más szavakkal: Isten megáldotta őket. Ez kétségtelenül jó dolog, de óriási különbség van az említett hívők két csoportjának bizonyságtétele között. A Jel. 14:1-5-ben olvashatunk ott egy kis csoportról, ami megszámlálható. A 144 000 valójában egy kis szám, ha figyelembe vesszük, hogy ők a földön élt emberek milliárdjaiból vannak kiválasztva. A bizonyságtételük az, hogy „követték Jézust bárhová ment”, „nem volt álnokság a szájukban”, és „nem fertőztették meg magukat asszonnyal” (akit a Jel. 17. említ – Babilon és az ő lányai). Vagy más szavakkal, ők Isten kedvében jártak.