Amikor Istenfélő emberek tetteiről olvasok az Ó Testamentumban, szívem tűzben ég. Az Úristennek ezek a szolgái annyira le voltak terhelve Isten nevének érdekében, még ma is csak ámulunk, ha visszagondolunk óriási tetteikre. Azok a szentek mint egy szikla, meg sem mozdultak, míg nem hallottak Istentől. És hanyatlóban lévő népük, vagy családjuk miatt napokig sírtak. Visszautasítottak ételt, italt és még csak nem is mosakodtak. Fájdalmukban szakállukat és hajukat tépték. Ezékiel próféta Jeruzsálem ostromát kiábrázolva feküdt bal oldalán 390 napig, állandóan figyelmeztetve az elbizakodott népet Isten közelgő ítéletére. Csodálkozva kérdem, honnan vették ezek a szentek szellemi erejüket és képességüket ezekhez a tettekhez? „Másfajta emberek” voltak, különböztek a mai templomba járóktól.