Ma a kereszténységen belül is azért mennek tönkre például a házasságok is, mert a legtöbb keresztény manapság nincs közösségben Istennel, sokan csak eljárnak hetente a gyülekezetbe, megnyugtatva ezzel a saját lelkiismeretüket, hogy ők akkor tulajdonképpen ezzel rendben is volnának. Ezzel szemben Jézus azt tanítja, hogy amikor imádkozunk, menjünk be a belső szobánkba (vagyis az otthonunkba) és ott imádkozzunk Mennyei Atyánkhoz, aki a rejtekben is lát minket. Sokan azt várják, hogy a gyülekezet ahová rendszeresen járnak, majd hetente egyszer szombaton vagy vasárnap biztosítja nekik a megújulás lehetőségét, valamilyen nagy szellemi élménnyel, egy jó zenével, egy lelkesítő prédikációval, stb, holott valójában mindenkinek első sorban a saját otthonában kellene naponta belépni Isten jelenlétébe, ott mozogni a papi kenetben (például ima, hálaáldozat, stb) és átvenni a szükséges megújulást, gyógyulást, szabadulást. Sokan nem fogadják el ezt az állítást pedig igaz, hogy Isten nem globális evangelizációs hadjáratokat vár tőlünk, hanem egyszerűen csak azt, hogy vele legyünk egy nagyon bensőséges kapcsolatban, valamint a hit engedelmességét. Az Úr kereszthalála és feltámadása által mindent megtett, hogy velünk lehessen, ezek szerint úgy tűnik, hogy ő jobban vágyik az övéire, mint ahogyan az ő népe vágyik utána. Az Úr, a jelenlétünkre vágyik, mert ő is inni akar belőlünk. „Jöve egy samariabeli asszony vizet meríteni; monda néki Jézus: Adj innom!” (János 4,7)

1. rész