vasárnap, 20 március 2016 00:00

Nochta Pál: Mozdíthatatlanul (mennyei értékrend)

Dátum: 2016. március 19. Helyszín: Aratás gyülekezet
Miért képesek az Úr tanítványai béketűréssel várni és örömmel viselni a szenvedéseket? Azért, mert a világosság amit a Szent Szellem gyújt bennünk, képessé tesz minket arra is, hogy ellen álljunk az ördögnek, aki pontosan azért akar zavarokat okozni az életünkben, hogy elveszítsük a kapott világosságot és többé ne bízzunk Istenben a sorsunkat illetően. Az Úrtól kapott világosság mennyei értékrendet is létre hoz bennünk, ezért nekünk ebben a mennyei értékrendben mozdíthatatlanul kell állnunk és növekednünk. Ha ebben megmaradunk és követjük az Urat, akkor ő garantálja számunkra, hogy beteljesíti sorsunkat, amit ő készített el nekünk már a világ teremtése előtt.
„Erre Péter megszólalt: "Lám, mi mindent elhagytunk, és téged követtünk. Mi lesz hát akkor velünk?"
Jézus ezt válaszolta nekik: "Bizony azt mondom nektek, hogy ti, akik követtek engem, majd az újonnan születéskor, mikor az embernek Fia dicsőséges trónjára fog ülni, ti magatok is tizenkét trónon fogtok ülni, s így fogjátok ítélni Izráel tizenkét nemzetségét.
Mindenki, aki az én nevemért házakat, testvéreket, apát, anyát, gyermekeket vagy szántóföldeket elhagyott, ezeknek sokszorosát fogja kapni, és örökrészül kap örök életet.
Sok első lesz majd akkor utolsó és sok utolsó első.”
(Máté 19,27-30 Csia fordítás)

Megjelent: 2694 alkalommal