csütörtök, 15 február 2018 10:59

Nochta Pál: A Bírák 17 üzenete

Dátum: 2018. február 10. Helyszín: Ibrány, Shalom Bibliai Gyülekezet

Amikor nincs király vagyis nem működik a valódi szellemi vezetés és a gyülekezetekben nem engedik meg, hogy Jézus Krisztus királyként uralkodjon, akkor ennek következményeként szellemi anarchia és káosz uralkodik el. Ez megtörtént Izraelben is, erről olvashatunk a Bírák 17-ben. Az ilyen, Isten uralma nélküli állapotnak végül mindig hatalmas erkölcsi bukás lesz a vége. Először gyakran szellemi bukás történik, majd ennek következtében jelenik meg az élet többi területén is a vereség és a tragédia. A mai nyugati kereszténységben pontosan ezt látjuk, korunkban ismét aktuálissá vált a Bírák 17 üzenete. Azonban, akik keresik Isten jelenlétét, vágynak az ő közelségére és dicsőségére, azok győzni fognak még ebben a gonosz korszakban is, ezért aki valóban az Urat követi, annak nincs mitől félnie.

Megjelent: 2564 alkalommal