kedd, 22 május 2018 18:39

Nochta Pál: Betöltekezés a Szent Szellemmel

Dátum: 2018 május 19 Helyszín: Aratás Gyülekezet

A Máté 3,11-ben olvassuk, hogy Jézus Szent Szellembe és tűzbe meríti az övéit. Ez az igazság ma is aktuális. Azaz igazság, hogy a Szent Szellem nélkül minden szellemi tevékenységünk amit az Úrnak vagy az Úr nevében végzünk, száraz, üres, halott, ezért be kell töltekeznünk Isten Szellemével, újra és újra. Be kell töltekeznünk vele Isten igéje és az imádkozás által is, mert csak a Szent Szellem által ismerhetjük meg azokat, amiket Isten ajándékozott nekünk. Naponként szolgálnunk kell az Úr színe előtt és táplálnunk kell az ő tüzét, amely a szívünkben ég, mint ahogy a léviták is naponként táplálták a sátorban majd később a templomban azt a tüzet, amit maga Isten gyújtott meg.

Megjelent: 2402 alkalommal