csütörtök, 01 január 2009 00:00

Tom Marshall: A Vezetés megértése

Néhány évvel ezelőtt, amikor éppen átutazóban voltam Los Angelesben, felvettem egy újságot a repülőtéri újságárus standjáról. Szerepelt benne egy riport egy konferenciáról, amelyen Amerika több mint ezer elit intézményének kinevezett vezetői és menedzserei vettek részt. A konferenciát nagy emberbaráti alapítványok egy csoportja rendezte, melyek célkitűzése nagy pénzösszegek szétosztása. A háromnapos konferencia mottója így hangzott: „A vezetés sok-sok dimenziójának leleplezése”. A konferencia konklúziója riasztó volt. A résztvevők arra a megegyező álláspontra jutottak, hogy az amerikai társadalomban válságban van a vezetés. A nemzetet nem vezetők, hanem menedzserek irányítják, és helyzetét így lehet jellemezni: túlmenedzselt és alulvezetett! „Mi több - írta a riport -, ez a prófécia nem vad tekintetű Jeremiásoktól származik, hanem elismert és sikeres amerikaiaktól, akik között szerepel az egyik nagy újság tulajdonosa, egy kiemelkedő tudós, és a világ legnagyobb részvénytársaságának egyik igazgatója.”
 
Megjelent: 3132 alkalommal