Szerdán együtt vacsoráztunk Balázs, Csaba, én és a feleségeink. Megettük az ételt, finom volt és bőséges, aztán beszélgettünk amúgy kedélyesen, teli hassal. Arra vetődött a szó, hogy egy gyülekezet szentségének és létszámának kapcsolata. Hogy minél feljebb húzzuk meg egy gyülekezet szentségének a szintjét, annál kevesebben férnek bele. Így növekvő szentséghez szükségszerűen csökken a taglétszám. Jól meg is ijedtem, mert én biztosan nem utoljára hullok ki, hanem valahol az elején. Ez indított arra, hogy elgondolkodjam: Milyen jó lenne úgy őrködni a szentség felett, hogy közben minél kevesebb sebet hagyjunk magunk után. Mert, testvérek, nagyon nagy érték a szentség. És csak levetett saruval tudok állni az előtt, ha egy gyülekezetben élő a szentség. Ezért olyan jó lenne nem azt mondani, hogy ebből el kellene hagyni ahhoz, hogy megfogják a ruhánk szegélyét, és jöjjenek az imaházba, mert a szentség erő, az Isten ereje. Ami ha nincsen, akkor mit nyerne a világi ember, ha bejönne ide? Ami ha nincsen, akkor mit nyerne a szomszédod azzal, ha megfogja a ruhád szegélyét? Semmit sem nyerne.