csütörtök, 17 július 2014 00:00

David Bolton: Hagyomány, Szentírás és a Gyülekezet

1. rész: „Hagyomány és a Szentírás”

„Nagy várakozással és nem kevés izgalommal vágok bele egy olyan témába, aminek hiszem, hogy nem lehet túlhangsúlyozni a Gyülekezetre vonatkozó jelentőségét sem a múltban, sem a jelenben, sem a jövőben. Megkockáztatom, hogy azt mondjam: a két leghatásosabb erő, ami valaha is munkálkodott az egész történelem során az a Szentírás és a hagyomány és nagymértékben felelősek a mai helyzetért. Ha ennek a kettőnek a házassága teljes egészében a mennyben köttetett volna, egy utolérhetetlen erő lenne Isten számára a földön! A valóság azonban az, hogy azok egy mennyei és egy földi keveréke, Isteni és emberi módszerek, a jó, a rossz és a gonosz bonyolult keveredésének egy szentségtelen egyesülése. Ha valaha is létezett szeretet-gyűlölet kapcsolat, akkor ezen két makacs „lelki-társ” között létezik. A házasságuk felismerhető a legédesebb ragaszkodásról és a leghevesebb konfliktusról. A kapcsolatukra jellemző a nagy hűség és a tisztelet és az állandó harc az uralomért és a végső hatalomért.”

Megjelent: 1439 alkalommal