2015. december 24., csütörtök 00:00

Diriczi Tibor: LAODICEA VALLÁSI ZŰRZAVAR AZ UTOLSÓ IDŐKBEN

Ma több tízezer keresztény közösséget tartanak számon a világon. Mindegyik a Bibliát tartja egyedüli alapjának. Mindegyik Jézus Krisztust tartja Urának. Az igaz egyházat kereső embernek nagyon nehéz dolga van. Megy egyikből a másikba, keresi azt a gyülekezetet, amelyik teljesen a Bibliára épül. Aki olyat keres, ami neki a legszimpatikusabb, a számára legmegfelelőbb programokkal rendelkezik, annak sokkal könnyebb dolga van. Bőven van miből választania. Aztán ha mégse érzi jól magát, odébbállhat. Szívesen látják egy másik közösségben is, egészen addig, míg nem emeli fel szavát az olyan dolgok ellen, ami nem állja meg helyét az Ige szerint, vagy nem szól a bűnök ellen. Aki viszont őszintén keres, annak nagyon nehéz dolga van. Lépten-nyomon szembetalálja magát azzal a ténnyel, hogy a kezdetben olyan szépnek tűnő gyülekezetben egyre több bibliaellenes gyakorlattal, hittannal találkozik.

Megjelent: 845 alkalommal