Isten dicsőségére tanúságot teszek a feltámadott és megdicsőült Úrról!
Néhány sorban arról, amit 1982. április 27-én átéltem és láttam.
Ezen a kedd estén Igét olvastam, imádkoztam és az Úr ajándékairól elmélkedtem. Előzőleg már több éjszaka volt részem álomban, illetve látomásban, amelyeknek üzenetét még csak részben értettem meg. Ezekben is csak nehezen ismertem fel a vonatkozó körülményeket, illetve személyeket. Úgy vélem, hogy néztem ugyan, de mégsem láttam. Ekkor így imádkoztam: „Ó Uram, nyisd meg az én szemeimet, mert én vak vagyok.” /tudniillik szellemben/ Később nyugovóra tértem, imádkoztam, majd elaludtam.