Tizenhat éves voltam, amikor elszöktem hazulról. Azt hittem, ha elmegyek minden jóra fordul. Alig egy év múlva mindennek vége lett. Mialatt a Dél-Oklahoma nevű csapat kosárlabdatúrájának utolsó mérkőzésén játszottam, összeestem és úgy szedtek fel a pályáról. Vér ömlött a számból, és minden lélegzetvételnél köhögés jött rám. Csapatkapitányom, Mr. Hermann Hamilton kocsija hátsó ülésére fektetett. „Hazamész, Oral!” - mondta. Adába érkezve Hamilton kopogott az ajtón, Papa jött nyitni. „Oral Roberts szülei itt laknak?” - kérdezte. „Igen. Valami baj van?” - kérdezett vissza apám. „Roberts tiszteletes, a fia az utolsó mérkőzését játszotta. Elhoztam a kocsimon. Kérem, segítsen bevinni a házba.” Papára néztem, és azt mondtam: „Papa, megjártam az út legutolsó mérföldjét.”