szerda, 29 szeptember 2021 19:01

Nochta Pál: A hit

Dátum: 2021.09.25 Helyszín: Budapest, Aratás Gyülekezet A Zsidókhoz írt levél 11-dik fejezetében a hit hőseiről olvashatunk, akik kijelentés által kaptak hitet és világosságot, ezért voltak képesek győzni az őket érő…
Dátum: 2021.08.07 Helyszín: Budapest, Aratás Gyülekezet Fontos, hogy ne csak a betegségből való gyógyulásra fókuszáljunk, mert Isten az egész személyiségünk számára gyógyulást készített, Jézus Krisztus engesztelő áldozata által. A 2Mózes…
kedd, 20 július 2021 16:13

Nochta Pál: Ahogy a kenet tanít

Dátum: 2021.07.17 Helyszín: Budapest, Aratás Gyülekezet Az 1János 2,27-28 szerint a kenet (vagyis a Szent Szellem) mindenre megtanít minket azért, hogy megmaradjunk Krisztusban, hogy amikor ő eljön, ne szégyenüljünk meg.…
kedd, 25 május 2021 04:39

Nochta Pál: A büszkeség

A büszkeséget mint kifejezést egyaránt használjuk pozitív és negatív értelemben is. A Szentírásban azonban nem ismerünk pozitív büszkeséget, mert Isten igéje szerint a büszkeség negatív dolog vagyis bűn. A büszkeséget…
Domitianus római császár időszámításunk szerint 81-től 96-ig uralkodott. Elődjéhez hasonlóan ő is erőteljesen üldözte a keresztényeket. Körülbelül a 90-es évek elején (az I. század utolsó évtizedében) János apostolt is elfogták…
A Covid-19 miatt valamilyen módon mindegyikünknek sok nehézséggel és tragédiával kellett szembesülni a járvány kezdete óta. Ebben az időszakban az istenfélő emberek közül is sokan veszteséget élnek át a járvány…
vasárnap, 21 március 2021 09:07

Id. Bernhardt Gyula: Imádkozás

Ez az igehirdetés talán az 1960-as vagy 70-es években hangzott el. Szó van benne arról is, hogy az imádkozás nélkülözhetetlen egy hívő ember életében, ezen a területen is további növekedésre…
vasárnap, 21 március 2021 09:06

id. Bernhardt Gyula: új bort új tömlőbe

Ez az igehirdetés talán valamikor az 1960-as években hangozhatott el. Ebben egy nagyon szemléletes tanítást hallhatunk a Szent Szellemmel való betöltekezés fontosságáról, valamint arról, hogy az újjászületés után Isten milyen…
szombat, 27 február 2021 05:08

Nochta Pál: Isten útja (útjai)

Amikor egy ember kinyilatkoztatás által világosságot kap arról, hogy Jézus a Krisztus és ezt az igazságot befogadja a szívébe, átéli azt, amit Isten igéje újjászületésnek (felülről születésnek) nevez. Az újjászületett…
szombat, 20 február 2021 18:42

Gulyás István: A kettős erő (1962)

Ez az igehirdetés 1962-ben hangzott el Budapesten. Az igehirdetés központi üzenete, hogy a hívő ember életében két erő munkálkodik. Az egyik a Szent Szellem ereje, a másik pedig a kereszt…
szombat, 20 február 2021 18:41

Gulyás István: Az öt erő (1998)

Ez az igehirdetés gyakorlatilag az 1962-ben elhangzott prédikációnak a folytatása. 36 évvel később, 1998-ban Budapesten a Magyar Pünkösdi Egyház (akkor még Evangéliumi Pünkösdi Közösség) Agapé gyülekezetében hangzott el ez az…
szerda, 09 december 2020 16:23

Nochta Pál: Hosszútűrés

Dátum: 2020 december 6. Helyszín a sárbogárdi evangélikus gyülekezet online istentisztelete. Az igehirdetés a Jakab 5,7-11 alapján szól a hosszútűrésről. Ezt az igeszakaszt négy féle szempontból vizsgáljuk. 1. Türelemmel kell…
csütörtök, 22 október 2020 04:02

Nochta Pál: A 73-ik zsoltár üzenete

2020 október 18 helyszín: Budapest, Szeráf Gyülekezet Aszáf szívében olyan problémával foglalkozik, amely Ádám és Éva engedetlensége óta, az emberiség összes eddigi korszakaiban élő istenfélőket nagyon gyakran foglalkoztatta. Őszintén járult…
Dátum: 2020 október 17 Helyszín: Budapest, Aratás Gyülekezet Mind a mai napig az egyházban óriási felhördülés van a karizmákról és különösen a nyelveken szólásról szóló tanítás ellen. Sokan megbotránkoznak és…
szerda, 02 szeptember 2020 16:02

Nochta Pál: Sugallat

A János13-ban olvassuk, hogy Júdás sugallatot kapott az ördögtől, Jézus elárulására. Életünk során gyakran tapasztalunk inspirációt vagy sugallatot, de egyáltalán nem mindegy, hogy ezek Istentől vagy az ördögtől vannak e.…
hétfő, 03 augusztus 2020 04:24

Nochta Pál: Ne hunyd le a szemed!

Odáig talán még könnyen eljuthatunk, hogy valóban éhezni és szomjazni kezdünk az igazságosságra. Isten erre válaszként elkezd táplálni bennünket önmagával, de ezen a ponton egyben komoly nehézségek is támadnak. Az…
csütörtök, 09 július 2020 17:23

Nochta Pál: Bibliaiskola

Ezek a hanganyagok 2018-ban készültek Budapesten, az Aratás Gyülekezet irodájában. A sorozat sokáig csak belső használatra volt elérhető, de most nyilvánosan is közre adjuk. A sorozat a következő tanításokat tartalmazza:…
csütörtök, 18 június 2020 07:01

Nochta Pál: Bábel tornya 2. rész

Ez az igehirdetés 2020 június 14-dikén hangzott el Nagylókon. „Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. Amikor útnak indultak keletről, Sineár földjén egy völgyre találtak, és ott letelepedtek.…
csütörtök, 18 június 2020 06:54

Nochta Pál: Bábel tornya 1. rész

Ez az igehirdetés 2020 június 14-dikén hangzott el Sárszentmiklóson. „Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. Amikor útnak indultak keletről, Sineár földjén egy völgyre találtak, és ott letelepedtek.…
szerda, 20 május 2020 04:25

Nochta Pál: Házépítés

Ez az igehirdetés a soproni Bárka Baptista Gyülekezet online istentiszteletén hangzott el 2020 május 17-dikén. Alapige: 1Korintus 3,10-15 „Az Istentől nekem adott kegyelem szerint, mint bölcs építőmester, alapot vetettem, de…