Elemek megjelenítése címkék szerint: D

A karizmatikus mozgalom csak egy szünet két hullám között. Az egyik hullám már-már megszűnt és a másik hullám közeledik. Közötte van egy zűrzavar, fölkavarodás, ahol sok minden poros, sáros és zavaros. Zűrzavar érezhető a két ellentétes irányba mozgó erő között. Ez a karizmatikus mozgalom. Ez nem a legfőbb dolog Istentől. Már közeledik valami más, ami rendes, fegyelmezett, Krisztust tisztelő dolog lesz, és az magával fogja hozni az alázatosságot, a testvéri szeretetet és azt, hogy a másikat mindenki különbnek tartsa magánál. Az az időszak, hogy Istennek egyéni hit- és erőemberei vannak, már múlóban van. Ezt mindenféle kritikai célzás nélkül mondom azok felé, akik ezt a címet valaha is elnyerték. Rá kell jöjjünk: a különböző időszakokban Isten különböző módon működik. Ő nem csinálja mindig ugyanúgy a dolgokat. Néhány keresztény nincs arra felkészülve, hogy ezt elfogadja. Ők egy sikerformulát találnak, ami beválik és azt addig használják, míg el nem jutnak a végkimerülésig.
 

„Olyanok lesztek, mint az Isten, jónak és gonosznak tudói” (1.Mózes 3,5) Valóban dicséretes és fennkölt példakép - hasonlóvá válni Istenhez! Hogy is lehetne ebben bármi rossz? Mégis a Sátán kígyó formájában, ezzel a beszéddel olyan szerencsétlenségbe taszította Ádámot és Évát, melynek következményei azóta is befolyásolják utódaik sorsát. Mi volt az az észrevétlen csapda, aminek Ádám és Éva áldozatul estek? A függetlenség ígérete motiválta őket. Ha már biztos tudatában vagy annak, hogy mi a jó és a rossz, teljes szabadságot nyersz ahhoz, hogy kizárólag a saját elhatározásaid szerint cselekedhessél. Függetlenné válhatsz Istentől.
 

Ha szenvedésekről és megpróbáltatásokról beszélünk, valószínűleg a korok legnyomorultabb, legkétségbeesettebb és a legnagyobb csapásokkal sújtott hívőjére fogunk emlékezni. Ez az ember igazságos, hűséges, Istent szerető szolga volt, imádságra és dicsőítésre szánta életét, mégis mikor szomorúság és baj áradt rá, mint egy ateista, úgy beszélt. Szenvedésének csúcspontján így összegezte helyzetét: „Ha kiáltanék és válaszolna, akkor sem hinném, hogy figyel hangomra. Hiszen viharral kerget engem, ok nélkül szaporítja sebeimet.” (Jób 9,16-17) Természetesen Jóbról beszélek. Mindent elvesztett, ami csak kedves volt számára; családját, egészségét, jó akaratát, vagyonát, reményét. Ez csak egyike volt a csüggedéssel teli siralmaknak ettől a szegény, szörnyű fájdalmakban jajgató embertől.
 

Ez az üzenet azokhoz szól, akik eddigi életükre visszatekintve kedvüket vesztve és kétségbeesetten figyelik tervük csődbe jutását. Érzik, hogy életük kevés eredményt mutat és az idő múlásával sok ígéret betöltetlenül maradt. Éveken át állandóan imádkoztak, és most mégis úgy tűnik az abba vetett hitük, hogy Istentől hallották a szolgálatra való elhívásukat - nem teljesült be. Körülöttük mások látszólag mindennel rendelkeznek, élvezik ígéretük beteljesülését, míg ők a sikertelenség érzésével élnek.

Amint visszatekintesz eddigi életedre, emlékszel a nehéz időkre, és ismered a visszautasítás és a betöltetlenség érzését. Szereted az Urat annyira, hogy testedet, lelkedet felajánlva, mindent megtettél bizonyságul, végül mégis elérkezett az a pillanat, amikor meggyőződtél, hogy "Hiába munkálkodtam, minden csak hiábavaló volt", és most egy gyötrő érzés növekszik benned ezt suttogva: "Mellétaláltál, egyáltalán nem voltál hatásos. Legjobb bizonyíték erre az, hogy életed nem jelent semmi különbséget ebben a világban."